ALBERT SCHWEITZER: ÉLETEM ÉS GONDOLATAIM (KÖNYV) Albert Schweitzer önéletrajzi írásainak gyűjteménye olyan alapmű, melyben a nagy humanista gondolkodó sajátos, egyedi módon tárja elénk életének fontos eseményeit. Egyben állásfoglalás és bensőséges hitvallás a szeretetről, az élet értelméről és annak legfontosabb kérdéseiről. A német származású, Nobel-békedíjas orvos világnézete az élet tiszteletén alapult, mely a legmagasabb rendű alapelv volt számára. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy átültette a gyakorlatba azt az elméletét, mely szerint az élet tisztelete oda vezeti az egyes egyént, hogy életét minden élő teremtmény szolgálatának szentelje. „Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.” /Albert Schweitzer/ ALBERT SCHWEITZER – EGY ÉLET AFRIKÁÉRT (JÁTÉKFILM) A film az afrikai dzsungel Nobel-békedíjas orvosának élettörténetét mutatja be. Ő Albert Schweitzer, akinek a neve mára az emberségesség szinonimájává vált. 1949 – Albert Schweitzer „Az élet tisztelete” filozófiájának köszönhetően, amelyet az afrikai Lambarénében lévő őserdei kórházában valósított meg, az egyik legtöbbek által csodált ember a világon. Az Egyesült Államokban koncertekkel és előadásokkal gyűjt adományokat Lambaréné számára. Először szimpátiával és nagyvonalú támogatással találkozik, később azonban egyre több nehézségbe ütközik. Ellenségei rágalmazó hadjáratba kezdenek, mellyel Schweitzer életművének kétségbe vonását akarják elérni, így a doktor afrikai kórházát hirtelen a bezárás veszélye fenyegeti. Ám orvosai támogatásával és betegei szeretetével felvértezve felveszi a harcot Lambaréné megmentéséért. A duplalemezes kiadvány második lemezén különleges extrák (többek között Az élet tisztelete című dokumentumfilm) találhatók Albert Schweitzer életéről és a film készítéséről. Műsoridő: 109 perc
Albert Schweitzer díszdoboz ALBERT SCHWEITZER: ÉLETEM ÉS GONDOLATAIM (KÖNYV) Albert Schweitzer önéletrajzi írásainak gyűjteménye olyan alapmű, melyben a nagy humanista gondolkodó sajátos, egyedi módon tárja elénk életének fontos eseményeit. Egyben állásfoglalás és bensőséges hitvallás a szeretetről, az élet értelméről és annak legfontosabb kérdéseiről. A német származású, Nobel-békedíjas orvos világnézete az élet tiszteletén alapult, mely a legmagasabb rendű alapelv volt számára. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy átültette a gyakorlatba azt az elméletét, mely szerint az élet tisztelete oda vezeti az egyes egyént, hogy életét minden élő teremtmény szolgálatának szentelje. „Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.” /Albert Schweitzer/ ALBERT SCHWEITZER – EGY ÉLET AFRIKÁÉRT (JÁTÉKFILM) A film az afrikai dzsungel Nobel-békedíjas orvosának élettörténetét mutatja be. Ő Albert Schweitzer, akinek a neve mára az emberségesség szinonimájává vált. 1949 – Albert Schweitzer „Az élet tisztelete” filozófiájának köszönhetően, amelyet az afrikai Lambarénében lévő őserdei kórházában valósított meg, az egyik legtöbbek által csodált ember a világon. Az Egyesült Államokban koncertekkel és előadásokkal gyűjt adományokat Lambaréné számára. Először szimpátiával és nagyvonalú támogatással találkozik, később azonban egyre több nehézségbe ütközik. Ellenségei rágalmazó hadjáratba kezdenek, mellyel Schweitzer életművének kétségbe vonását akarják elérni, így a doktor afrikai kórházát hirtelen a bezárás veszélye fenyegeti. Ám orvosai támogatásával és betegei szeretetével felvértezve felveszi a harcot Lambaréné megmentéséért. A duplalemezes kiadvány második lemezén különleges extrák (többek között Az élet tisztelete című dokumentumfilm) találhatók Albert Schweitzer életéről és a film készítéséről. Műsoridő: 109 perc 11351 4491 HUF Etalon Film Kiadó | ![]() |