Ez a tankönyv (az először 1994-ben, a Szegedi Hittudományi Főiskolán kiadott jegyzet teljesen átdolgozott, újabb változata) elsősorban teológiai hallgatók számára készült, de hasznos lehet mindazoknak, akik szeretnének betekintést nyerni a bibliai héber nyelvbe. Felépítését és módszerét tekintve nyelvtan és nyelvkönyv is egyszerre, amelynek célja, hogy összhangba hozza a nyelvtantanulást és a szövegfordítást. Két fő részből áll: a nyelvtanból (írás, olvasás, hangtan; alaktan; igeragozási táblázatokkal; mondattan) és a leckékből (válogatott mondatok az Ószövetségből, szószedettel). Ennek a felépítésnek előnye, hogy a nyelvtant nem szétaprózva találjuk a leckéknél, hanem rendszerezve, áttekinthető formában, a lényegre koncentrálva. A leckék mondatai nem alkotnak összefüggő szöveget, hanem a nyelvtanban való fokozatos előrehaladáshoz igazodnak. A szószedet mindig megjelöli az adott leckékhez tartozó nyelvtani anyagot is, amely azzal párhuzamosan elsajátítható és a mondatokon begyakorolható. A könyvben való eligazodást segíti még a végén található tárgymutató és héber-magyar szótár is.
Bevezetés a bibliai héber nyelvbe Ez a tankönyv (az először 1994-ben, a Szegedi Hittudományi Főiskolán kiadott jegyzet teljesen átdolgozott, újabb változata) elsősorban teológiai hallgatók számára készült, de hasznos lehet mindazoknak, akik szeretnének betekintést nyerni a bibliai héber nyelvbe. Felépítését és módszerét tekintve nyelvtan és nyelvkönyv is egyszerre, amelynek célja, hogy összhangba hozza a nyelvtantanulást és a szövegfordítást. Két fő részből áll: a nyelvtanból (írás, olvasás, hangtan; alaktan; igeragozási táblázatokkal; mondattan) és a leckékből (válogatott mondatok az Ószövetségből, szószedettel). Ennek a felépítésnek előnye, hogy a nyelvtant nem szétaprózva találjuk a leckéknél, hanem rendszerezve, áttekinthető formában, a lényegre koncentrálva. A leckék mondatai nem alkotnak összefüggő szöveget, hanem a nyelvtanban való fokozatos előrehaladáshoz igazodnak. A szószedet mindig megjelöli az adott leckékhez tartozó nyelvtani anyagot is, amely azzal párhuzamosan elsajátítható és a mondatokon begyakorolható. A könyvben való eligazodást segíti még a végén található tárgymutató és héber-magyar szótár is. 13178 1980 HUF Szent István Társulat | ![]() |