A könyv a magyar nyelvű népi Mária-költészet forrásait tárja az
olvasók elé 526 tételben; népénekek, legendaballadák, parasztbibliai
történetek és a jellegzetesen népi liturgia (Mária menyegzője,
Mária temetése) sokversszakos „istóriáinak” formájában. A közölt
szövegek Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) néprajztudós 1959 és 1985
között zajlott, országos és határon túl kiterjedő gyűjtő- és lejegyző
munkájának 2016 után Medgyesy S. Norbert által megszerkesztett
és bevezető tanulmánnyal ellátott eredményei. A költői szépségű
Mária-énekek sokasága a mennyei édesanya földi életének időrendjében
olvasható. Kiemelkednek a Jézus Krisztus születéséhez
kapcsolódó szálláskereső énekek és bensőséges hangú Mária-altatók,
valamint a nagyhéten a fiával együtt szenvedő anya siralmai, végül
húsvét és a mennybe fölvett Szűz Mária dicsőséges énekei, aki az
emberiség és Magyarország kiemelt szószólójává vált. Megszólalnak
Krisztus, Ádám, Péter, János és Mária Magdolna panaszolkodásai
is. A könyvben közzétett, a közösségi népi emlékezet által
megőrzött és tájanként variált népénekek – az élőszavas népi gyűjtés
mellett – 1630 és 1950 között papírra vetett 57 kéziratos énekeskönyvből
és az 1830–1910 között kiadott 131 szakrális ponyvanyomtatványról
származnak. A Mária-énekek, Németh István
szerkesztésében, a 209 tételes CD-ROM-ról az előénekesek autentikus
hangján hallgathatók. Az énekek tartalmi motívumainak
képzőművészeti párhuzamait Havas Gyöngyvér kutatásaként klasszikus
és népi Mária-ábrázolások illusztrálják. E költemények a
templom árnyékában megfogant, a katolikus tanítással megegyező
népi teológia és paraszti misztika napjainkban is lélekemelő és
értékes gyümölcsei.
Mária anya - Mária anyánk /CD-ROM melléklettel A könyv a magyar nyelvű népi Mária-költészet forrásait tárja az

értékes gyümölcsei. 14645 7020 HUF Szent István Társulat | ![]() |