A kereszténység a kenyértörésben
vált közösséggé. Ennek liturgikus alkalmát az ember szerette volna tartalmához,
jelentőségéhez mérten méltóságteljessé tenni. Ezért mind környezetét,
mind tárgyait, mind pedig az alkalmat a művészet eszközeivel méltóvá, ünnepélyessé
emelte. A legfőbb Jóhoz ugyanis mindenben a legértékesebb illik.
A kötet ezt példázza a művészetek minden területén és a vallásgyakorlásban is. Az írások elolvasása segít felismerni és megérteni azt a lelkület,
amely létrehozta ezeket az alkotásokat. Rajtuk keresztül talán a nem hívő ember
is rádöbbenhet arra, hogy itt a kereszténység legfontosabb tanításáról van szó.
A keresztény pedig megerősödhet hitében. Az oltárépítészet, a festő- és zeneművészet,
a tisztelet közösségi (társulati) és ünnepi formái, az eucharisztikus csodák
közelebb vihetnek a nagy Titokhoz, megismerve az elődök hosszú generációjának
vallásgyakorlatában a követendőt, azt a tiszteletet és imádást, ami az Eucharisztiának
kijárt és kijár.
"Leborulva áldlak..." A kereszténység a kenyértörésben

kijárt és kijár. 15463 4320 HUF Szent István Társulat | ![]() |